2014. április 5., szombat

Internetes pénzkeresés - a blog

Nem volt egyszerű nevet találni a blognak. Pedig voltak ötleteim, a szájbarágóstól (internetespenzkereses) a játékosig ("webpénz" - a zsebpénz mintájára), de hiába próbáltam ki 20-30 nevet, egytől-egyig mind foglalt volt a Blogspoton. És nem elég hogy foglalt volt, ráadásul haszontalanul foglalt: egyetlen olyan blogra sem akadtam így, ami néhány bejegyzésnél tovább élt volna.

Mindez nagyon jól illeszkedik a tapasztalataimhoz. Mikor egy ismerősöm megtudja, hogy alkalmazott helyett vállalkozó vagyok, és a bevételeim egy része passzív, azaz akkor is jön, ha egyáltalán nem dolgozom rajta, általában irigykednek, és kifejtik, hogy ők is nagyon szívesen csinálnák azt, amit én. Én pedig ilyenkor általában felajánlom, hogy segítek nekik. És aztán ennyiben is maradunk, mert az első pár lépés után (ha ugyan eljutnak odáig) szinte mindenki feladja... mielőtt még elkészülne akárcsak valami kis aprósággal, aminek köze lehet a pénzkereséshez. Nem arról van szó tehát, hogy megpróbálják, és nem sikerül: arról van szó, hogy igazán meg sem próbálják. És ugyanez a helyzet azokkal a blogokkal, akik lefoglalták az internetes pénzkereséssel kapcsolatos neveket...

Azért mondok jó hírt is: van két tanítványom, akik valóban belekezdtek a netes munkába. Nekik volt olyan szerencséjük, hogy rengetegszer találkoztam velük, motiváltam és segítettem őket - és sikerrel jártak. Most ők is netes vállalkozók.

Ezt a blogot elsősorban az ismerőseim ihlették, de természetesen nem csak nekik írom. Ha úgy érzed, hogy neked is feküdne a netes munka, elég elszánt vagy, és nem fogod már az elején félbehagyni a dolgokat, akkor neked is szól.

1 megjegyzés:

Surveytime - azonnal fizető oldal, kezdőknek is ideális!

Olyan sok online kérdőív kitöltésért fizető oldal létezik , hogy ha valaki bele akar vágni a pénzkeresésnek ebbe a módjába, könnyen elveszik...